Amikor egy szerettünk meghal, úgy érezzük, abban a pillanatban nemcsak az ő élete
szakadt meg, hanem a mienk is. De másnap dühösen tapasztaljuk meg, hogy a sajátéletünk nem ért véget; mert ismét felkelt a nap, csicseregnek a madarak, az emberek
dolgukra sietnek, nevetnek, zenélnek, nem érzékelve semmit a veszteségünkből. Mi
pedig értetlenül állunk, könnyeinket nyeljük, és talán azt kívánjuk, szakadjon le az ég is,
hisz minek élünk, ha ő már elment. Abban a pillanatban elképzelni sem tudjuk, hogyan is
éljünk tovább nélküle.
Aztán múlik az idő, telnek a napok, tesszük mi is a kötelező dolgainkat… – de mikor
kezdünk ismét élni? Fogunk egyáltalán valamikor? Vagy csak élőhalottként létezünk a
világunkban?
Azt mondják, az idő begyógyítja a sebeket. Ez valóban így lehet. A testi sebek
begyógyulnak, megszűnik a fájdalom, de nyomtalanul azok sem tűnnek el. A lelki sebek
mikor gyógyulnak be? Mikor érezzük már azt, hogy nem fáj? Eljön valaha az a pillanat,
amikor nem fájdalommal, hanem szeretettel tudunk gondolni az elment szerettünkre?
Eljön valamikor az a pillanat, amikor ismét boldogan tudjuk élni az életünket?
E kötet szerzői – prózában vagy versben – személyes tapasztalataikat, gondolataikat, veszteségeik
történetét osztják meg az olvasóval.
Olyan jó látni, hogy ennyi szeretet él az emberek szívében! A különböző műveket – melyekhez jó
olvasást kívánunk – ez az érzelem foglalja egységbe és köti össze.
A belépés díjtalan.
