A Jelenkor Könyvkiadó és a Nyitott Műhely örömmel tudatják, hogy megjelent
MIKLYA ANNA: ELOLDOZÁS című regénye
– a szerzővel CSORDÁS GÁBOR költő, a kiadó igazgatója beszélget –
Miklya Anna első regényének főszereplője és elbeszélője egy fiatal nő, aki miután egy tragikus baleset következtében elvesztette a hozzá legközelebb álló személyt, Csicsit, emlékei felidézése segítségével megpróbálja megérteni a kettejük közötti bonyolult és ellentmondásos viszonyt. Az emlékek, a haláleset előzményeinek és következményeinek felidézéséből egy olyan szerelem története bontakozik ki, mely gyerekkorától végigkíséri az elbeszélő, Janka életét, ám beteljesülése eleve lehetetlen. Janka azonban nem tud és nem is akar változtatni ezen a helyzeten, minden egyéb viszonya, amit más fiúkkal kezdeményez, kudarcra van ítélve, s csak átmenetileg enyhíti azt a magányt és űrt, amit Csicsi halála okozott. Hiába szerelmes belé barátja, Ádám, s hiába rajong érte állandó készenlétben Jávorka is, Janka képtelen arra, hogy viszonozza érzéseiket, s inkább a magányos önrombolást választja. Az első személyű, naplók vagy blogok szövegét idéző elbeszélésben az egyes részek esetleges sorrendben, az emlékezés, felidézés aktusához igazodva követik egymást, olyan mozaikot hozva létre, mely csak az utolsó lapokon áll össze egésszé.
Szerző adatlapja:
Miklya Anna
1987
Budapest
Életrajzi állomások, publikációk:
1987, Békéscsaba, költő, kritikus. Versei az Árgus, Holmi, Népszabadság, Mozgó világ, Parnasszus hasábjain jelentek meg. A konyves.blog.hu alapító tagja.
Bővebben: www.jelenkor.com
A belépés díjtalan.