KÖNYVBEMUTATÓ // B.

Események betöltése
  • Ez az esemény elmúlt.

KÖNYVBEMUTATÓ // B.

A Kalota Művészeti Alapítvány, a Napkút Kiadó, valamint a Nyitott Műhely örömmel tudatja, hogy megjelent

KERTAI CSENGER: B. RÖVID ÉLETE című kisregénye
a szerzővel Vári György és Tóth Ramóna Mirtill beszélget

„B. az a részem, akinek a révén értettem, hogy van, aki szeret, mert rajta kívül senki sem szeretett, se az anyám, se az apám,
se a barátnőm, se a barátaim,
se a testvéreim, egy áldott lélek sem
ezen a világon, csak B., és most itt vagyok, nélküle, tökéletesen egyedül.”
Kertai Csenger

Kertai Csenger (1995–) magyar költő, szerkesztő.
Középiskolai tanulmányait a budapesti Piarista Gimnáziumban végezte 2015-ben. 2020-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar magyar-esztétika szakos hallgatója. Publikációi 2015 óta jelennek meg, olyan folyóiratokban mint: Helikon, Kalligram, Népszava, Székelyföld, Irodalmi Jelen, Szépirodalmi Figyelő, Pannontükör, Forrás és Apokrif. 2019 óta az Új Forrás folyóirat munkatársa és szerkesztője, főleg a fiatal irodalom előtérbe helyezésének érdekében segédkezett a Forráspont rovat létrehozásában. Egyre növekvő szerepet tölt be az irodalmi élet színtereiben, többek között 2020-ban részt vett az A38 Hajó Deck sorozatában, Makáry Sebestyénnel; 2021-ben pedig a Kőfeszten Háy Jánossal tartott olvasó-író találkozót.
Két verseskötete jelent meg mostanáig:
Mindig virágzik (Napkút Kiadó, 2019, Tolnai Ottó előszavával)
Hogy nekem jó legyen (Napkút Kiadó, 2021, Simon Márton előszavával)
„Azért bizonytalankodom, hol anyagnak, hol verseknek nevezve küldeményed darabjait, mert egy pillanatban valóban nem tudtam, verseknek, daloknak, imáknak mondjam-e őket. Nem értettem, mi történt. Hogyan lehetséges, hogy legszemélyesebb kérdéseimre adott válaszként hatnak. Valami csodafélének tűnt az egész. Nem értettem, honnan, hogyan is lehetséges ilyen naiv, tiszta egyszerűség.”
Tolnai Ottó
“Kertai Csenger versei beszámolók, vagy még inkább: finom részletekkel teli nagyképek és miniatűrök és panorámák, arról a részről, ahol kint és bent súlyos színekkel mosódik egybe. Mondatokba óvatosan elrejtett, nem felejthető pillanatok. Mellékesen szimpatikusan élőek. Mellékesen lenyűgözően gazdagok. Mellékesen újra és újra felmutatnak valami fontosat.
Utazás ez a könyv, zarándoklat egy ismeretlen horizonthoz – minél többször olvassuk, annál jobban átírja a tájat. És közben csak figyelni lehet, csak csodálkozni tudunk. És ez mennyire jó.”
Simon Márton
A belépés díjtalan (de minden támogatást köszönettel fogadunk).

 

2023 november 26

Részletek

Dátum: 2023. 11. 26.
Időpont: 19:00 - 22:30