A szerző, valamint a Nyitott Műhely örömmel tudatja, hogy megjelent
MARAFKÓ LÁSZLÓ: ÍRÁS A TŰZFALON
/Pincétől a Parnasszusig/ című kötete
– beszélgetőtárs: Jolsvai András –
“Meglelt illúziók?
Gyerekkorom helyszíneit körös-körül háborús foghíjak övezték. Születésemkor (1944) a győri ipartelepeknek szánt szövetséges bombák a gyárakon túl is taroltak. Az ipari táj különös módon mégis a költői szó s az irodalom felé mozdított. Az apai akarat viszont a műszaki dolgok felé irányított. Ma már megbánt összeszikrázásaink után, nem vágyott gépésztechnikusként elszántság szükségeltetett a pesti bölcsészkarhoz. Meg az íráshoz is. Diploma után, helyem keresése közben erkölcsi elhatározás vitt a háborús Vietnámba tudósítóként, majd riporterként (1972, 1978), hogy – akkori szavaimmal – “”bepillantsak a történelem Niagarájába””. Aztán szerkesztőségi “”vegykonyhák”” következtek – leghosszabban , majdnem két évtizedig ama régi, a rendszerváltozás előkészítésében mérvadó Magyar Nemzet. Sokféle lépcsőfokot bejárva, egészen a szerkesztőségi többség által is jóváhagyott röpke főszerkesztő-helyettességig (1990). Majd külső és belső okokból lefelé lépegetve az új tulajdonos eldöntötte, nekem tanulságos elbocsátásig (2000). Eközben számos szellemi találkozás azóta már klasszikussá lett kortársakkal. A kötet az irodalom átlényegítő illúzióiról szólna, s talán arról is, miként próbálunk nem hiábavalóan élni. Balzacot megfordítva: meglelt illúziók? Így, kérdőjellel.”
Marafkó László (Győr, 1944), magyar író, újságíró, szerkesztő, főiskolai oktató. 1962 és 67 között az ELTE magyar–orosz szakán tanult és négy évig Eötvös-kollégista volt. Munkatársa, szerkesztője , tudósítója volt többek között a Dunántúli Naplónak, a Központi Sajtószolgálatnak (a háború sújtotta Észak-Vietnamban), az Universitas című pécsi összegyetemi hetilapnak, a Jelenkornak, a Magyar Ifjúságnak, valamint a Világ Ifjúságának. 1981–2000 között a Magyar Nemzetnél kezdetben a kulturális rovat vezetőhelyettese, majd olvasószerkesztő, 1990-ben főszerkesztő-helyettes, azután ügyvezető szerkesztő, végül szerkesztő. A lapnak a Napi Magyarországgal történt összevonásakor elbocsátják. Könyvraktári munka, majd kiadói szerkesztés után 2001–2005 között nyugdíjba vonulásáig olvasószerkesztő a Heti Válasznál. Főállása mellett, majd néhány évig nyugdíjasként is lapszerkesztést oktatott a Budapesti Kommunikációs Főiskolán.
Első versei és írásai 1961-ben jelentek meg egy megyei lapban. Később szinte valamennyi irodalmi folyóiratban, jelentősebb lapban publikált, több antológiában szerepelt, országos irodalmi pályázatokon nyert díjakat. Mélyen foglalkoztatja a kelet-közép-európai értelmiség zsákutcás sorsa. A publicisztikát, riportot és az esszét is irodalmi igénnyel műveli.
Kötetei:
Készülődések ideje (1975, antológia, szerk.)
Gazdasági vezetők (1978, riportok Szántó Péterrel közösen)
Irodalmi séták (1985, esszériportok)
Kulcs a bőrszíjon (1988, ifjúsági regény)
A balek (1989, két kisregény)
Az árulás (1989, kisregények és novellák)
Az utókor inspektora (1991, tárcák, interjúk)
Helyben a világ (1994, kultúrtörténeti topográfia)
Időprés (1995, kisregény és novellák)
Szerelmes játékok (1996, ifjúsági regény)
Futamok életre-halálra (1998, aforizmák)
Feljegyzések senkinek (1999, naplóesszé)
Tigrismentők (2002, ifjúsági regény)
Kukkoló (2004, kisregény)
Előkor (2004, esszék, interjúk)
Múltidőző (2005, kultúrtörténeti topográfia)
Búcsúregény (2006, kisregény)
Litera-túra (2007, cikkek, interjúk)
Észsömör (aforizmák, szójátékok, 2008)
Egyszervoltak (novellák, 2010)
Dávid és Góliátok (zsebregény, 2012)
Lapzárka (Szerkesztői emlékek a Kádár-korszakból, 2013)
Holnapoló (válogatott versek, 2014)
Égforduló (regény, 2015)
A többi néma csont (szociokrimi, 2016)
Bennkint (visszaemlékezés, 2019)
Ágyékkötény (novellák, 2020)
Végek (színművek, 2021)
A kötet a helyszínen kedvezményesen megvásárolható.
A belépés díjtalan (de minden támogatást köszönettel fogadunk).
