A Magyar Napló Kiadó és a Nyitott Műhely örömmel tudatják, hogy megjelent
JAHODA SÁNDOR: PANÍROZOTT SZÁRNYAK (kisregény) és TÜRJEI ZOLTÁN: TÉRKÉPP HELYETT (versek) című kötete
– a bemutatón közreműködik: KÓKAI JÁNOS zongorán, moderátor: Gláser Diána –
“Ödöniáda, jut eszembe a szóösszetétel. A Panírozott szárnyak is egy összetétel. Liszt (na, nem a zeneszerző), tojás, egy kis prézli, és Johada Úr fantáziája. E kisregény is összetétel, kifordított Ulysses, mert bár egy egész “életutat” fog egybe, de mégis, mintha egy nap lenne az élet. Elnézést a “közhelykedésért”. “Az öreg Kovács nem érte meg a reggelt.” És rögtön felvetődik a kérdés, mit ért meg? És megért-e valamit? A mai “hősök” mozaikokban érzékelhetőek, mutatja nekünk az író. Megszabdalja a történéseket az internet, a média, a villámgyorsan érkező hír, a gyorsétterem, a személyes és személytelen életünk gubancos részei. Nos, igen, felvillanásokat olvashatunk e könyv lapjain, és e villanások, villámlások energiát hordoznak, ami bizony megcsiklandozza az oldalunkat. Nevessünk Ödönön, kérem, nevessünk magunkon, mert milyen érdekes is lenne, ha “nevetésháborúkról” szólna a történelem. Még az is lehet, hogy jobban megértenénk a saját bensőnkben bujkáló Ödönjeinket. Mindenesetre kibújt a szög a zsákból, akarom mondani, Gogol köpönyegéből Jahoda Sándor.” (Kókai János)
Türjei Zoltán ízig-vérig XXI. századi költő, aki paradox módon éppen arra döbbenti rá olvasóját, hogy a magunk mögött hagyott század egyáltalán nem ért véget. A keresés motívuma, amely a köteten végighúzódik, az irodalom legrégebbi toposzai közé tartozik, amit a posztmodern is nagy előszeretettel alkalmaz, s ez a tény önmagában is visszakapcsolja az írót és az olvasót a korábbi időkhöz. A kötet kereső lírai énje sok arcot visel, gyakran kisfiúnak, máskor kissé groteszk dráma szereplőjének, olykor különös képességekkel rendelkező elvarázsolt figurának láttatja magát, olyannak, aki magával a létezéssel, “a most és a mindjárt” közötti űr felszámolásával kísérletezik. Az elveszettség, a kétségbeesés állapota és ezzel szemben a védekezés és megmenekülés különféle gesztusai sokarcú egységet alkotnak a kötetben. Szinte minden pillanatban érződik a veszélyeztetettség, de a mégis megmaradás olykor játékos, máskor súlyos hulláma mindig megtalálja magának az utat, amelyen beáramolhat a versbe. Ez a képlet szerencsére egyáltalán nem teszi előre lejátszottá a kötet darabjait, ugyanis a felépítés módja változatos, és a hang, amelyen megszólalnak, sokféle: groteszk, filozofikus, intim, szürreális, megrendült. Nem kevesebbet tűzött maga elé a szerző, mint hogy bonyolult, de máskülönben szépséges utakon, melyeket kitérők nehezítenek, eljusson Istenhez, a másik emberhez, önmagához. Közben figyeli magát, és nem fél kimondani, hogy nem mindig érti a saját lelkét, a vele megtörtént dolgokat. Ám Türjei olyan szerencsés alkat, hogy ezt is képes a javára fordítani, ugyanis a kötet záró sora a híres Eliot-i mondatra (“Egyáltalán nem így képzeltem el”) emlékeztet: “esküszöm nem tudom hogy kerültem ide” . A sírfelirata tehát már neki is megvan, szerencsére a kőfaragó még meg sem született.
Jahoda Sándor 1976-ban született, Budapesten, jelenleg is itt él. 2004-től publikál irodalmi folyóiratokban. Szinte kizárólag csak verseket ír. Eddig öt verseskötete jelent meg.
Türjei Zoltán 1976-ban született, az ELTE filozófia szakán végezett.
2003 óta publikál verseket irodalmi folyóiratokban, antológiákban. Első kötete 2008ban jelent meg Az óceán kifeszített tükrében címmel a Littera Nova kiadó gondozásában.
A belépés díjtalan.
