FREE MARKET
DELYRA TRIO
Dely Robi 15 évesen kezdett gitározni amatőr blues- és rockzenekarokban. 17 éves, amikor a jazz-zene iránt érdeklődni kezd. Eleinte autodidakta módon tanult improvizálni, később Faragó Miklóshoz járt magánórákra. 1990-ben a Postás Zeneiskola növendéke lett, ahol Horányi Sándortól jazzgitárt, Pap Józseftől zenekari gyakorlatot tanult. 1991-től a Liszt Ferenc Zenemuvészeti Főiskola Jazz Tanszakának hallgatója, ahol tanárai többek közöt Babos Gyula, László Attila, Horányi Sándor, Gonda János, Gőz László, Borbély Mihály, Friedrich Károly. 1992-ben megalakítja első profi jazz-zenekarát a Delyriumot. 1995-ben több mint háromszáz gitáros közül ő a svájci Lausanneban rendezett versenyt jazz kategóriájának győztese. 1999-ben megalakította a Roby Dely Groupot, amelynek tagjai Balázs Elemér – dob, Cselik Gábor – zongora, Gyenge Lajos – dob, Hárs Viktor – bőgő, Klenyán Csaba – klarinét, Winand Gábor – szaxofon és a zeneszerző-gitáros Dely Róbert. 1999 végén, 2000 elején a Roby Dely Group elkészítette első lemezét, amelynek a Downtown Stories címet adják (BMC CD 029).
Hárs Viktor 15 évesen kezdett nagybőgőzni, valamint basszusgitározni. 1985 és 1988 között elvégezte a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola Jazz- és Klasszikus bőgő tanszakait. 1993 óta az egyik legfoglalkoztatottabb bőgős, basszusgitáros Magyarországon. Játszott szinte valamennyi ismert magyar jazz-zenésszel, valamint számos külföldivel. A teljesség igénye nélkül: Ernie Wilkins, Tony Scott, Ed Thigpen, Fred Hersch, Carl Fontana, Herbie Mann, Dean Brown, Didier Lockwood, Al Jarreau, David Liebman, Peter Erskine, Al Di Meola, Trilok Gurtu, Johnny Griffin, Bob Mintzer, Jasper van ‘t Hof és Wallace Roney. 1997-ben készítette első önálló szerzői anyagát műsoros kazetta formájában, Yellow címmel. 1998-ban jelent meg a PCD Multimédia kiadónál első CD-je, a Contacts and Conflicts. A jazz-produkciók mellett 1987 óta néhány évig tagja volt a Katona Klári zenekarnak, mellyel 2002-ben koncertlemezt készített, valamit 1998-tól 10 évig tagja volt a Hobo Blues Band-nek, melynek egyik zeneszerzője is volt. Nevéhez is fűződik Hobo József Attila-, Faludy György, valamint Villon-estjének zenéje és több Hobo Blues Band lemez. 1999 óta a Kőbányai Zenei Stúdió tanára. 2003-ban pedig Artisjus-díjat kapott. Jelenleg a Babos Project Special, a Horgas Eszter Class Jazz Band, a Kozma Orsi Quartet, a Fekete-Kovács Kornél Quintet, valamint a Modern Art Orchestra tagja, ahol hangszerel és zenét is szerez. 2003 decemberében alakult saját zenekara, mely Hárshegy néven fut,Legújabb projektje a Tilia vonósnégyessel alkotott együttes, mely a kortárs zene határait tágítja és értelmezi újra sajátos módon. Zenészi tevékenysége mellett szövegeket ír magyar és angol nyelven, a Zenész újság Basszusklubjának rovatvezetője, továbbá videoklippeket is készít.
Gyenge Lajos 1980 és 1988 között a Postás Zeneiskolában tanult Nesztor Iván növendékeként, majd 1989/90-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola jazz tanszakán folytatta tanulmányait.
1985 óta aktívan játszik a legkülönbözőbb stílusú zenekarokban és műfajokban (blues, rock, pop, jazz). Részt vett számos színházi produkcióban és musicalben (Rocky Horror Show, Jézus Krisztus Szupersztár, Fame, Rémségek Kicsiny Boltja, Godspell), valamint reklám- és filmzenei felvételekben. Közreműködött többek között Bródy János, Charlie, Dés László, az ESP Group, Ferenczi György, Hevesi Tamás, a Hobo Blues Band, a Jazz+Az, a Pénz együttes, Pierrot, a Silent Way, St. Martin, Takáts Tamás, Tisza Bea, Tolcsvay László és Zorán koncertjein és lemezfelvételein. Szívesen és gyakran foglalkoztatott session-zenész, rendszeresen szerepel hazai és külföldi klubokban és fesztiválokon, turnékon valamint stúdiófelvételeken. 2000 júliusában Edinával és a Pénz együttessel Sting előzenekaraként szerepelt a Budapesti Kisstadionban.
http://cornerdely.com/index.html
Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő: Peti)