LEVELEK ÉS DALOK // KÖNYVHETI KÖNYVBEMUTATÓ
Vendégeink: FORGÁCH ANDRÁS és TOLNAI OTTÓ
– beszélgetőtárs: Nagy Boglárka –
Fotó: Máté Péter és Gálos Viktor
Könyvhétre megjelenő köteteikről Nagy Boglárka beszélget Forgách Andrással és Tolnai Ottóval.
Forgách András: Zehu
„ez van, kislányom, ezen már nem változtathatunk” – írja egy anya a lányának Tel-Avivból Budapestre. Ebben a nagy lélegzetű levélregényben harminc éven át követhetjük nyomon egy Palesztinában letelepedett, majd a történelem viharai által kettészakított család drámai történetét, miközben árnyalatokban gazdag tónusokkal feslik fel előttünk a 20. századi világtörténelem. Forgách András a regényíró szabadságával, bravúros elbeszélői módszerrel jeleníti meg egy hatalmas családi tabló szereplőinek szövevényes viszonyrendszerét és kalandos életanyagát. Elvek és tapasztalatok ütköznek, szélsőséges érzelmek örvénylenek az egymástól kétezer kilométerre élő Apfelbaumok és Rozsdák között, akik egymás sorsát tükrözve egymás hazájába menekültek, új otthonukban örökre idegenek maradtak, és már soha nem tudnak visszatérni oda, ahol születtek. Az eredetileg Zehuze címmel 2007-ben megjelent regényét Forgách András az Élő kötet nem marad 2015-ös megjelenése után gyökeresen átdolgozta, és már készül a trilógia harmadik darabja is.
Tolnai Ottó: Wilhelm-dalok
A Wilhelm-dalok 1992-ben jelent meg először, s az elmúlt évtizedekben a Tolnai-életmű kultikus darabjává vált. A versekből építkező regény énekese, Wilhelm, a fogatlan félnótás felbukkant már az 1983-as Vidéki Orfeusz című kötet egyik ciklusának mellékalakjaként, hogy aztán ebben a vajdasági folklórt és szociográfiát is összeforrasztó “naiv eposzban” – ahogy Thomka Beáta írta – avanzsáljon főhőssé. Tolnai a (perem)vidéki költő marginális szerepében rejlő eredendő kiszolgáltatottságot és kisszerűséget töredékes, groteszk történésekben villantja fel a dadogó poézis nyelvén. Wilhelm és a versek nyugtalan figurái, köztük Vak Vigh Tibike vagy a lábatlan Baráth, a valóság és az imaginárius határvidékén teremtett világban tévelyegnek, minduntalan elvágyódva, de örökre ott őrlődve profán misztériumukban.