WORDS AND MUSIC / SZÖVEG ÉS ZENE 7.

Események betöltése
  • Ez az esemény elmúlt.

WORDS AND MUSIC / SZÖVEG ÉS ZENE 7.

AZ ELSŐ HALOTT
Vendégünk: DANYI ZOLTÁN

„Mint a falevelek
ha fellobbantják zöld lángjaikat
a föld egy ideig táplálja
aztán kioltja őket”

A szöveg és zene következő találkozása nem csak szöveg és zene, hanem szöveg és
szöveg találkozásáról szól.
Alice Oswald brit költő rendhagyó kötete, az Emlékkő az Iliászt idézi meg. A versek a
trójai háborúban elesett férfiak életét és halálát mondják el sűrű és tömör, egészen
mai költői nyelven, és ezzel hátborzongatón közel hozzák Tróját és a háborút. Mintha
háromezer év nem lenne több húsz évnél.
Mintha csak a neveket és a fegyvereket kellene kicserélni, és máris a délszláv
háborúkban volnánk.
Vagy mintha el se múlt volna az egész, hanem csak ezután jönne.
Szöveg: Alice Oswald (Emlékkő), Danyi Zoltán (A dögeltakarító)
Zene: Tijana Stanković, Bolcsó Bálint, Márkos Albert és Szőcs Márton

Danyi Zoltán 1972-ben született Zentán, jelenleg Budapesten, illetve szülővárosában él. 2001-től publikálja verseit, prózai műveit. 2004-től öt kötete jelent meg a zETNA, a Timp, a Magvető Kiadó és az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában. A 2008-as, Kivezetés a szövegből című esszékötetét Hamvas Béla regényeiről írta, munkája során gondozta Hamvas levelezését és naplóit is. Prózai munkáiért 2009-ben megkapta az Irodalmi Jelen díját. 2016-ban Ő részesült a Mészőly Miklós Egyesület Díjában.
Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő kerestetik.)

2018 május 18

Részletek

Dátum: 2018. 05. 18.
Időpont: 20:00 - 22:00

Helyszín

Nyitott Műhely

Ráth György utca 4.
Budapest,1123Magyarország

Weboldal megnyitása

Szervező

Nyitott Műhely
Email: