SZÍNHÁZ

Események betöltése
  • Ez az esemény elmúlt.

SZÍNHÁZ

ASZTERIÓN HÁZA

“Igaz, hogy nem lépek ki a házamból, de az is igaz, hogy kapui (melyeknek száma tizennégy) éjjel nappal nyitva állnak az emberek előtt. Lépjen be, aki akar. Nem talál itt palotába illő káprázatos berendezést, de nyugalmat és magányosságot igen. Olyan házra lel, melyhez hasonló nincs a föld kerekén. Az nevetséges, hogy én, Aszterión, fogoly volnék. Ismételjem, hogy nincs egyetlen bezárt ajtó, hozzátegyem, hogy nincs egyetlen zár sem?”
(Jorge Luis Borges)

Régóta érlelődik bennünk ez a színházi projekt, amelynek Borges novellája után az Aszterión háza címet adtuk. A novella és Bertolucci Álmodozók címú filmje szolgál kiindulópontul ahhoz, hogy saját viszonyunkat vizsgálhassuk az olyan témákhoz, mint az otthon, tehetetlenség és kívülállóság. Improvizációkból megírt történetünk középpontjában egy testvérpár, Virág és Dani állnak, akik gyerekkori barátjuk lakásában élnek és éppen harmadik társalkotót keresnek időtlen idők óta készülő színházi előadásukhoz.
Az előadás során arra invitáljuk a nézőket, hogy velünk együtt járják be a helyszínünket, a Nyitott Műhely különböző zegzugait. Egy olyan közös és bizalommal teli teret kívánunk létrehozni, ahol levehetjük maszkjainkat és felfedhetjük magunkat a nézői tekintet előtt.
Előadásunk nézőszáma korlátozott a különleges helyszín miatt. Az alábbi kérdőíven keresztül lehet jegyet foglalni: https://goo.gl/forms/3OpMf1m4ZpsPLyMy1
Alkotók:
Játsszák: Hódi Virág, Lakatos Dániel, Margulius Dávid, Sebestény Jakab
Látvány: Molnár Anna
Asszisztens/Hegedű: Elefánti Emma
Rendező: Nyáry Pál
Szöveg: Jorge Luis Borges: Aszterión háza c. novellájából, Gilbert Adair: Álmodozók c. regényéből, Bernardo Bertolucci azonos című filmjéből, Federico García Lorca Címtelen színdarabjából kiindulva a játszók improvizációja
Külön köszönet: Nacsa Lilla, Ilyés Lénárd, Takács Lacek, Czap Gábor, Dér Marus, Kós Matyi, Bodor Panna, Tóvaj Ági, Finta Laci
Támogatta: a SÍN Kulturális Központ

2019 november 12

Részletek

Dátum: 2019. 11. 12.
Időpont: 20:00 - 23:00