Vendégünk: MESTERHÁZI MÓNIKA
– beszélgetőtárs: Ménes Attila –
Ez a program öt éves múltra tekinthet vissza, vendégeink valának pl. Erdős Virág, Garaczi László, Németh Gábor, Szabó T Anna, Dragomán György, Tóth Krisztina, stb. A beszélgetős, felolvasós irodalmi délutánok moderátora Ménes Attila. Ezen az estén (a Nyitott Műhelyben először) Mesterházi Mónika korábbi és újabb verseiből olvas föl.
Mesterházi Mónika 1967-ban született, Mesterházi Márton lánya. Az ELTE magyar-angol szakán végzett, költőként, műfordítóként, tanárként egyaránt ismert. Utóbbi ‘hivatásos’ elfoglaltságától 1999-ben megvált ugyan, de szabadúszóként továbbra is műveli, pl. felvételire való felkészülésben biztos támaszt jelenthet széleskörű és alapos tájékozottsága. Verseit kötetben először 1992-ben publikálta: Visszafagyó Táblák (Cserépfalvi Könyvkiadó), ezt követte 1995-ben a Hol nem volt (szintén a Cserépfalvinál), majd 1999-ben a Nem hittem volna című könyve (Belvárosi Könyvkiadó). E három kötet anyagát illesztve az utóbbi évek versterméséhez jelentette meg 2007 tavaszán Sors Bona című kötetét (Osiris Kiadó). Ferencz Győző, a kötet szerkesztője írja róla: Mesterházi Mónika lírája sajátos egyensúlyt teremt az elme éles, analitikus módszerei, illetve a lélek leheletnyi rezdüléseinek rögzítése között. Elemi indulatok, fájdalmak és örömök törnek elő a verssorokból, de ezeket az érzelmeket ugyanabban a fázisban, amelyben észleli őket, távolságtartó, hűvös iróniával vagy épp kíméletlen vallomásos őszinteséggel veti elemzés alá. E két szélsőség között vibrálnak versei, egy-egy élmény, tapasztalat egyszerre kerül e két pólus erőterébe. A Sors bona közel két évtized munkásságát foglalja össze és gazdagítja kötetnyi új verssel. Mesterházi Mónika ma kétségkívül egyike a legjobbaknak.
A program az NKA támogatásával jött létre.
A belépés díjtalan.