PETNEKI ÁRON: A HATALOM KÉPEI – AZ ELLENSÉG KÉPEI
– 4. A 20. század totalitárius rendszereinek képhasználata. A személyi kultusz és a képhasználat. –
A 20. század totalitárius rendszerei – nem kis mértékben a modern médiumok segítségével – addig soha nem látott teret biztosítottak nemcsak a verbális, hanem a vizuális propagandának is. Monumentális terek, gigantikus szobrok, óriási arcképek adták a hatalmi reprezentáció hátterét. A személyi kultusz képhasználatáról, a VEZÉR KÉPÉRŐL szól a sorozat negyedik előadása.
Kabátot dzsekire: ugye, hogy egy szobor is elmehet átöltözni…
Mi a kép? A kérdésre önkéntelenül egy szoba vagy egy múzeum falán logó, bekeretezett festmény, rajz, grafika vagy fotó juthat az eszünkbe. Ha azonban nem ezt a hagyományos, leszűkített sémát tekintjük, a kép szó alatt mindenfajta ábrázolást értünk. Így fogták fel a középkorban is, amikor még nem használtak egyértelműen külön elnevezést a két- és a háromdimenziós alkotásra (kép illetve szobor). A latin imago – effigies – ydolum – simulachrum kifejezések egyaránt jelentették mind a síkban, mind a térben ábrázolt képet. Nem volt meg az esztétikai szempontú elkülönítés sem: áhítatot ébresztő oltárkép vagy kocsmába csalogató festett cégér mind-mind a vizuális jelzőrendszer részét képezte, mind kép volt. A magyar nyelvben is megvan ez a logika: a különbség legfeljebb az előállítás megnevezésében rejlik. A népi szóhasználatban tovább élnek e régi kifejezések : faragott kép, írott v. festett kép – az előbbit a képfaragó (szobrász), utóbbit a képíró (festő) állította elő. Ide sorolhatóak az elvontabb fogalmak is: álomkép, képzelet, képzelgés, sőt képviselő (eleink a király helyettesítésével megbízott személyt, követet király képének nevezték). Mire használhatóak és mire használjuk a képeket? E kérdésre nem csupán a hagyományos művészettörténet, hanem a művelődéstörténet és a vizuális antropológia is választ adhat, ha megvizsgálja a vizualitás szerepét a kultúrák és a mentalitások történetében. Különösen fontos ez a 19. – 20. században, amikor a „képek nyelve” erősen felértékelődik, amikor a képhasználat még erőteljesebben a politika szolgálatába áll.
A képek emlékeztetnek, figyelmeztetnek, helyettesítenek, legitimálnak, eligazítanak, megmutatják, kié a hatalom, ki a jóbarát és ki az ellenség. A képeket azonban meg lehet semmisíteni – a képrombolásnak teológiai, vallási és politikai okai vannak.
Ezeket a kérdéseket veti fel és próbálja megválaszolni az előadás-sorozat, minden hónap első hétfőjén.
Az előadó:
Petneki Áron (*1946) a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen (magyar – történelem) és a krakkói Jagelló Egyetemen (történelem), valamint a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában (zeneszerzés) végezte tanulmányait. Dolgozott az MTA Történettudományi Intézetében, tanított a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen (középkori történet, művelődéstörténet), a Miskolci Egyetemen (művelődéstörténet, irodalomtörténet, vizuális antropológia), végül a Varsói Egyetemen (művelődéstörténet, vizuális antropológia).
Az előadások témái:
1. (2014. dec. 1.) A kép fogalom- és funkcióváltásai. Mi minden lehet kép és mire szolgál?
2. (2015. jan. 5.) A hatalom képe: uralkodói képmások az ókortól. Az uralkodó mindenütt jelen van, avagy a helyettesítő portré. A reprezentatív portré. Az emlékmű.
3. (2015. febr. 2.) A kép mint példa az utókor számára: az ősgaléria. Fiktív és valós képmások, mint a nemzetség és a dinasztia dicsőségének kifejezői. Nagy személyiségek – nagy események (a történetábrázolás kezdetei).
4. (2015. márc. 2.) A 20. század totalitárius rendszereinek képhasználata. A személyi kultusz és a képhasználat.
5. (2015. ápr. 13.) Damnatio memoriae, képrombolás, emlékműdöntés – az emlékezet megsemmisítése.
6. (2015. máj. 4.) Az ellenség képe 1. Az ellenség mint állat. Az ellenség mint nyomorult törpe / gonosz óriás.
7. (2015. jún. 1.) Az ellenség képe 2. Az ellenség mint az emberi értékek pusztítója. A láthatatlan ellenség.
Ajánlott támogatás: 500 Ft
