DOBAY DEZSŐRE ÉS VALLAI PÉTERRE EMLÉKEZÜNK
Felvételről: valvel szonett, Albert Einstein Paprikáskrumpli, Spionjáték, Petri naplójegyzetek
Jelen lesznek: Takács Ferenc, Kőváry Katalin, Lábán Katalin, Scholz Melinda, Valcz Péter és még sokan mások
Dobay
A napokban, ötvenkilenc éves korában elhunyt Dobay Dezső, a RS9 Színház alapítója, igazgatója és rendezője. Az 1979-ben orvosi diplomát szerzett Dobay dolgozott agykutatóként, majd Regős János mellett a Szkéné Színházban mint dramaturg és rendező. 1990-ben a Soros Aalpítvány segítségével hozta létre színházát, amely nevét helyéről, a Rumbach Sebestyén utca 9-ről kapta. Első bemutatója Gombrowicz Operettkája volt, amelyet a másik alapítóval, Lábán Katalinnal közösen rendezte, és rögtön díjat nyertek vele a Lengyel Színpadi Művek Szemléjén. A színház azóta is a pesti avantgárd egyik meghatározó helyszíne. Játszott, mások mellett Beckettet, Wyspianskit, Kafkát, Nádas Pétert (Temetés), Esterházyt (Daisy), Arrabalt, Ödön von Horváthot, Dosztojevszkijt, Karátson Gábort (Ötvenhatos darab), Podmaniczky Szilárdot (Beckettre vágva, Albert Eistein Paprikáskrumpli).
Vallai (Petri születésnapján, 2010. december 22-én)
Hogy egy hanghordozás egyben magatartás, azt senki ilyen érzékletesen, magától értetődően nem sugározta. Utánozhatatlan volt, ahogy önnön uralt és pontosan kimért, kiérlelt manírjaival játszott, ahogy bujkált és megmártózott a szövegben, majd szárazon, hűvösen hátralépett, s ott maradt mégis a hangja helyén valami melegség, a szeretet, már-már az érzelmesség alaksejtelme. A külön-külön röhigcsélés abbamaradt, fölszívta a közös, keserű nevetés azon a szörnyűszép tragikomédián, ami az életünk volt és van.
Mindent tudott e fájdalmas közép-európai fonákszínizmus természetéről, a levethetetlen iróniáról, ami tulajdonképpen elegáns tehetetlenség, s arról, hogy a tehetetlenségben a szó, a mondás, a nevetségessé tétel az egyetlen ellenszer, ez viszont elvehetetlen, betilthatatlan. Hogy a nevetésnek éle van, de nem fegyver, hogy a civilség az egyetlen békés eszköz, amitől a szobrok s a magukat bronzavonz lovas turulnak képzelő szoborállítók repedezni kezdenek.
Arannyal szólva, élete hatvanhatodik évébe’ kötötte a jó Isten kévébe. Egy eléggé elborult országot hagyott itt, s ha netán, rossz óráiban azt gondolta volna, hogy nincs már szükség arra, amit ő tud, tévedett. A hangja itt marad, élteti a sok száz órányi szöveg, amit valaha elmondott. Éltetik a versek, s ő élteti a verseket.
Parti Nagy Lajos: Tegnaptól Vallai hangján (Vasárnapi Hírek, 2012. november 12.)
A belépés díjtalan
