VOJNICH ERZSÉBET-FILM és KIÁLLÍTÁS
2012. okóberében, Vojnich Erzsébet kiállításán, a székesfehérvári Csók Képtárban tartott beszélgetésről készült film vetítése. Résztvevők voltak: Kovalovszky Márta, Parti Nagy Lajos, Szüts Miklós, Dés László, moderátor: Gärtner Petra. A felvételt készítette: Vass Gergely
A vetítést egy kis kamarakiállítás is kiséri.
Vojnich by Szüts
Nemrég – a nyári Millenáris-béli kiállítás kapcsán – Radnóti Sándor erre a „rejtélyre” ajánlott egy termékeny értelmezést: Vojnich „helyeket”, ember alkotta helyeket fest, ahol embernek nincs helye, az ipari civilizáció kiérdemesült emlékművei ezek, amelyek épp azért válnak műalkotássá, mert nem dolgok immár. Vojnich ábrázolási feladata pedig, mondja Radnóti, e kiürült terekben a csönd megfestése, ő tehát a csönd tereinek festője. De mi módon éri el vajon ezt?, kérdezhetünk tovább. Mert mintha korántsem kézenfekvően adna „hű képet” az elhagyott helyekről, hanem fölfedezésszerűen tárja fel őket, jól kiválasztja szemlélődő pozícióját, és vár. Úgy képzelem, hosszan vár – jó: egyrészt amíg tényleg csönd nem lesz. Másrészt viszont: míg tekintete a falakat, kongó belsőket, kietlen külsőket, üregeket, lépcsőket, kiszögelléseket, nyílásokat, vájatokat, alagsor-torkolatokat, ipari-kommunális építményeket, maradványokat meg nem bűvöli (vagy ki tudja, mit művel velük). Mindenesetre megvárja, míg belső fényviszonyaik nem támadnak. Míg sugározni vagy inkább derengeni nem kezdenek, amit mintha már nem is a tereptárgyakra magukra kéne értenünk, hanem az általuk közrefogott levegőre. Az ábrázolat csöndjén túl tehát szó van a valóságos fény- és árnyviszonyokon túli fényekről is. A Vojnich-féle sfumatóról, ha mondhatom így, amely nem valamiféle szentimentális, könnyön-túli ködfuvallat, hanem a hely szellemének, belső lényegének kivetülése magában a térben. Se nem szakrálisan, se nem ironikusan – pontosan, fenséges, letisztult jelentőséggel. Závada Pál
A belépés díjtalan.
