ÍRÓMOZI

Események betöltése
  • Ez az esemény elmúlt.

ÍRÓMOZI

VITTORIO TAVIANI: ALLONSANFÁN –  PÉTERFY GERGELY választása
– a vetítést követően az íróval Jánossy Lajos, a litera.hu szerkesztője beszélget

Péterfy Gergely (Budapest, 1966) József Attila-díjas magyar író, forgatókönyvíró, szerkesztő, egyetemi tanár. Az ELTE latin-ógörög szakán szerzett diplomát 1993-ban. 1994-től a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán tanít, 2000-ig a Nyelvtudományi Tanszéken tanársegédként, 2000-től a Klasszika-filológia Tanszéken, 2005-től pedig a Filozófiatörténet Tanszéken adjunktusként. 1991 óta publikál novellákat. Egyik alapítója, 1993 óta szerkesztője aTörökfü rdőnek. 1995-2000 között a miskolci Új Holnap című irodalmi lapot szerkesztette. Novellái német, angol, szlovák, szerb és szlovén fordításban jelentek meg. Írásaiból több televíziós műsor is készült. Bányató című regényéből 2006-ban írt forgatókönyvet ugyanezen a címen, amelyből Paczolay Béla rendezett tévéfilmet, amelyet a 2006-os filmszemlén mutattak be. A Kalandorok című forgatókönyvéből ugyancsak Paczolay Béla rendezésében készül mozifilm, amelynek 2008 januárjában volt a bemutatója, és elnyerte a legjobb elsőfilm díját. Az Új Színház ösztöndíjasaként írt drámája – A vadászgörény – a 2000. évi pécsi Nyílt Fórumra jelent meg, és 2003-ban rádiójáték készült belőle Solténszky Tibor rendezésében; 2005 szeptemberében az Új Színház mutatta be Bezerédi Zoltán rendezésében. 2002-ben ugyancsak Solténszky Tibor rendezésében készült rádiójáték Családkeresők című mesejátékából, amelyet a Magyar Rádió Irodalmi Osztályának felkérésére írt. PhD értekezése, amelyet Kazinczy Ferenc és Angelo Soliman barátságáról készített, szolgált Kitömött barbár című regényének alapjául. Folyóiratokban rendszeresen publikál. Felolvasásokon, írótáborokban gyakran részt vesz.

Félelem az egértől (elbeszélések, 1994)
A B oldal
(regény, 1998)
A tűzoltóparancsnok szomorúsága
(regény, 2000)
Bányató
(regény, 2004)
A Misikönyv
(meseregény, 2004-2005)
Halál Budán
(regény, 2008)
Örök völgy
(2012)
Kitömött barbár
(regény, 2014)

Allonsanfan – színes, magyarul beszélő, olasz filmdráma, 106 perc, 1973, rendező: Paolo Taviani, Vittorio Taviani, forgatókönyvíró: Paolo Taviani, Vittorio Taviani, zeneszerző: Ennio Morricone, operatőr: Giuseppe Ruzzolini, vágó: Roberto Perpignani, szereplők: Marcello Mastroianni (Fulvio Imbriani), Laura Bettoi (Esther), Lea Massari (Charlotte), Mimsy Farmer (Francesca), Stanko Molnar (Allonsanfan)
Fulvio Imbriani, egy már nem éppen fiatal itáliai nemesember, a francia forradalmat követő eseményektől kiábrándulva szeretne megszabadulni mindentől, ami a múltjához, a világot megváltoztató eszmékhez kapcsolja. A szálak azonban sokkal szorosabban kötik, mint gondolná. Végül akaratlanul is társai árulójává válik. A Taviani testvérek alkotását nemcsak Marcello Mastroianni kivételes alakítása teszi emlékezetessé, hanem Ennio Morricone sokjelentésű, felkavaró zenéje is.
A Litera irodalmi portál és a Nyitott Műhely írói filmklubjában kortárs írók kedves filmjeit láthatják havi egy alkalommal. A vetítések után – mint klasszikus filmklubban – beszélgetések következnek, amelyekben nem csak vendégeink vallanak filmmel kapcsolatos gondolataikról, de számítunk a jelenlévő közönség aktív értelmezői részvételére is.
A sorozat további eseményei:
április 29. – Vendég: Szőcs Petra – Film: Corneliu Porumboiu: Forradalmárok
május 27. – Vendég: Kemény István – Film: Antonioni: Az éjszaka
Az Írómoziról további részleteket tudhat meg dossziénk anyagaiból.
A program az NKA  támogatásával jött létre.
Belépődíj: 500 Ft

2015 március 25

Részletek

Dátum: 2015. 03. 25.
Időpont: 19:00 - 21:00

Helyszín

Nyitott Műhely

Ráth György utca 4.
Budapest,1123Magyarország

Weboldal megnyitása

Szervező

Nyitott Műhely
Email: