KÉPMEGNYITÁS

Események betöltése
  • Ez az esemény elmúlt.

KÉPMEGNYITÁS

OLÁH GERGELY MÁTÉ

Hat szerző „nyitja meg” ez alkalomra írt történetével OLÁH GERGELY MÁTÉ kiállítását a Nyitott Műhelyben, a Műhely és a Litera szervezésében.
Az idei képmegnyitók: CSUTAK GABI, GYÖRE BALÁZS, MOLNÁR KRISZTINA RITA, SAJÓ LÁSZLÓ, SZIJJ FERENC, ZILAHI ANNA.
Immár hagyománnyá vált, hogy úgy nyílik meg egy-egy kiállítás a Nyitott Műhelyben, hogy a magyar képzőművészeti élet egy jeles alakjának képeihez az irodalmi élet néhány kiválósága ír szöveget, s ezek élőben el is hangzanak – a szerzők tolmácsolásában. Idén OLÁH GERGELY MÁTÉ fotóit “nyitják meg” a szerzők.
A képmegnyitás kilencéves hagyományra tekint vissza a Nyitott Műhelyben. 2008. december 10-én Frankl Aliona, 2009 decemberében Szilágyi Lenke, 2010-ben Bodor Anikó, 2011-ben Gerlóczy Sári, 2012-ben Rutkai Bori képeit nyitották meg írók, 2013-ban írók képzőművészeti alkotásai voltak láthatóak, melyekhez írók írtak történeteket, 2015-ben (az esemény 2016 januárjában volt) Nagy Bernadette festményeit nyitották meg írók, decemberben pedig Valuska Gábor Tárgyalás sorozatának darabjaihoz olvastak fel szövegeket a szerzők.
OLÁH GERGELY MÁTÉ oldalai:
http://www.olahgergelymate.hu/
https://www.facebook.com/Oláh-Gergely-Photography-246617545390747/
A Litera A város peremén sorozata, melyben Oláh Gergely Máté fotói láthatóak: http://www.litera.hu/dosszie/a-varos-peremen
Az ünnepi esemény egyben a Nyitott Műhely (és a Műhely gazdájának, Finta Lászlónak a) születésnapja is, amikor a ház ura étellel és itallal várja vendégeit.
Az eddigi képmegnyitásokról itt olvashatnak: http://www.litera.hu/dosszie/kepmegnyitas
Szeretettel várjuk! Ünnepeljen velünk!
A belépés díjtalan.

2017 december 11

Részletek

Dátum: 2017. 12. 11.
Időpont: 20:00 - 22:00

Helyszín

Nyitott Műhely

Ráth György utca 4.
Budapest,1123Magyarország

Weboldal megnyitása

Szervező

Nyitott Műhely
Email: