LYRA HUNGARICA
IN MEMORIAM TANDORI DEZSŐ
– a Parnasszus folyóirat legújabb lapszámának bemutatója, benne TD utolsó, kéziratos versével –
“A költő a túlnan mása,
a néma H megszólalása.”
Felolvasnak a szám szerzői.
Házigazda: Turczi István főszerkesztő
A vers legyen veletek!
Parnasszus: magyar irodalmi, pontosabban költészeti folyóirat, amit 1995-ben alapított Turczi István. A folyóirat állandó támogatója Zugló, vagyis Budapest XIV. kerületenek önkormányzata. Turczi István a Parnasszus folyóirat főszerkesztőjeként feladatának tartja a magyar költészet szolgálatát, az ifjú tehetségek felkutatását és a már befutott szerzők segítését, publikációs lehetőséghez juttatását egyaránt. Az ezredfordulót követő években megindult a Parnasszus Könyvek négy könyvsorozata: az Új vizeken a fiatal, pályakezdő költők köteteinek sorozata, a Magaslesben kritika-, esszé- és tanulmánykötetek jelennek meg fiatal szerzőktől, illetve fiatal szerzőkről, az Átjáró pedig versfordításköteteknek ad otthont. Ehhez járult a már befutott, ismert költők műveit megjelentető P’Art Könyvek széria.
http://parnasszus.hu/
A belépés díjtalan.