TÁRLATVEZETÉS

Események betöltése
  • Ez az esemény elmúlt.

TÁRLATVEZETÉS

EMBEREK KÖZÖTT – FRANCIAORSZÁG 2010.

– MOLNÁR ZOLTÁN fotóművész február 15. óta látható kiállításán vezeti végig az érdeklődőket, ill. levetíti a kiállítás teljes anyagát –

Molnár Zoltán fotográfus Emberek között című fotókiállításáról
André Kertész 1927-es első tárlatának helyszíne az Au Sacre du Printemps galéria Párizsban, ahol József Attila is jelen volt, személyesen egy képen is, ám ez a Kertész fotó eltűnt. 2010-ben André kertész ösztöndíjast, Molnár Zoltán fotográfust is foglalkoztatta a költő. Ismerte Párizsban írt verseit, megtalálta francia fordításukat, megjelenésüket az Esprit Nouveau avantgard folyóiratban. Így a Pohár és a Dúdoló címűt, valamint az Egy átlátszó oroszlánt (eredetileg: A bőr alatt fekete árnyék, melyet a költő fordított franciára). Molnár fotói nem a versek „fordításai”, bár jórészt képleírások, inkább azok értelmezései, ennek alapja a két művész szociális érzékenysége, magányossága lehet. A fotós mindig nagy empátiával közelít a szegényekhez, kitaszítottakhoz: romákhoz, józsefvárosi leszakadókhoz, a munkanélküliekhez határon innen és túl, éppúgy, mint a brazíliai őslakosokhoz. Ösztöndíja idején nemcsak a párizsi utcákat fotózta, ahol a költő is járhatott, hanem az aluljárókban meghúzódó illegális bevándorlókat, a Massyból, Vincennes-ből kitolololtakat. Járt a normandiai halászoknál, St. Marie-de-la Merben, ahol a cigány Madonnát ünneplik. Az irodalmi művek megértése igényli a morális ítélkezést, s az esztétikai kommunikációban ez az igény a szabadságra épül (Jauss recepció elmélete szerint). A fotós általi „hídverés” kép és vers, s ugyanakkor – nem Párizs és Pest , hanem – az etikai és esztétikai megértés között történik. (Palotai János fotó- és filmesztéta)

Molnár Zoltán

A jó fotográfia mindig konstelláció eredménye. A megörökített pillanatban a szituáció megannyi fontos és apró alkotóelemének együttlétezéséből születik meg a fénykép. Molnár Zoltán ezt is pontosan tudja, érti és érzi, meg természetesen azt is, hogy a fénykép elkészítése a történet egy mozzanata, amely jóval az exponálás pillanata előtt kezdődött el. A kívülállók, azaz a mi számunkra viszont csak ezekben a képi-lenyomatokban jelenik meg egyik meghatározó elemük, a fényképész és a képen megjelenő személyiség egymáshoz való viszonya. Ebben az értelemben ezek a fényképek nemcsak a képen megjelenőről szólnak, hanem valójában, kapcsolat-képek, érzelmi erejük is csodálatra méltó. Ha van titka képeinek – márpedig kell, hogy legyen – akkor szerintem az, maga a személyisége: nyitottsága, a másik felé való teljes odafordulás képessége, a benne lévő tapintat, az alázatos szeretet, a mások iránti tisztelet, a tanulni vágyás, a kíváncsiság. Ezért is olyanok képei mintha természeti törvények hozták volna őket létre Molnár Zoltán jelenlétében. (Csizek Gabriella)

Molnár Zoltánról:

www.molnarzoltan.com

www.facebook.com/molnar.zoltan.fotografus

http://index.hu/nagykep/2012/12/11/tizenhat_ev_erdelyben/

Molnár Zoltán: Emberek között című kiállításához:

http://www.fotopost.hu/kiallitasok/emberek-kozott-franciaorszag-2010

Megtekinthető: 2013. április 18-ig, naponta 16 és 24 óra között

A kiállítás támogatója: a Nemzeti Kulturális Alap

A belépés díjtalan.

2013 március 25

Részletek

Dátum: 2013. 03. 25.
Időpont: 19:00 - 21:00

Helyszín

Nyitott Műhely

Ráth György utca 4.
Budapest,1123Magyarország

Weboldal megnyitása

Szervező

Nyitott Műhely
Email: