A STIGLIC
– vendégünk a rendező: HORVÁTH Z. GERGELY –
Író és rendező
Magyar tévéfilm, 72 perc, 1980-85, író: Mészöly Miklós, forgatókönyvíró-rendező: Horváth Z. Gergely, operatőr: Bornyi Gyula, dramaturg: Prekop Gabriella, jelmez: Wieber Marianne, díszlet: Nagy Vilmos, szereplők: Andorai Péter, Rák Kati, Hőgye Zsuzsa, Gieler Csaba, Temessy Hédi, Dobák Lajos, Sándor Böske, Szendrei Ilona, Fónay Márta , Bencze Ferenc, Usztics Mátyás
Az 1950-es évek eleje. Külföldről érkezik egy fiatal hölgy e sötét korszakban Budára, ahol egy festőművészből lett dekorátor kalauzolja a rendőrdzsippek, utcabizalmik, félelemben töltött zárt életek, kitelepítések, hústolvajok és gyermekfantáziák világában. Mészöly Miklós kisregényét, amely árnyalt és visszafogott eszközökkel, áttételekkel, jelképekkel idézi fel a kor atmoszféráját, hűségesen követi a sok évig dobozban tartott tévéfilm.
A címszereplők: Andorai Péter és Rák Kati
“A stiglic című tévéfilmet írtam és rendeztem Mészöly Miklós egyik munkájából, 1985-ben ment adásba, s fűződik hozzá egy nagyon kedves történet, ezt azért elmondom. Évekig dobozban volt A stiglic. Ez az egyetlen munkám, amely évekig dobozban volt, a Mészölyé, pontosan amiatt, mert aláírta a Charta 79-et. Lényeg az, hogy amikor forgattam A stiglicet, hívatott a Szinetár, aki soha életében nem kiabált senkivel, és elkezdett elképesztően üvölteni velem: “Mit csinálsz te? A magyar ellenzék egyik vezére! Mi? Hogy? Megőrültél te? Mit forgatsz?” Egyrészt nagyon megdöbbentett ez a hang, másrészt valahogy azonnal föltaláltam magam. Mondtam neki, hogy te magad mondtad, hogy Mészöly nagy író, hát nincs ebben semmi, ez egy teljesen ártatlan novella. “De ő aláírt!” Mondom, honnan kéne nekem tudnom, hogy ő aláírt valamit? Nem mondtad, hogy kötelező a Szabad Európát hallgatni! (…) Eléggé furcsa helyzet állt elő, mert a hivatalos gyártási tervben Mészöly benne volt, tudott a Szinetár erről. De valaki nyilván fönt is észrevette, a Szinetár föntről kapta a telefont, épp akkor, és nyilván ijedtében dühös lett. És amikor így válaszolgattam csöndesen, a végén azt mondta: “Na, tudod mit? Forgasd le, jó lesz az még valamire.” Ez lett a nagy balhé vége. Úgyhogy a forgatást befejeztük, de nem merték leadni nagyon sokáig, szerintem vagy öt évig lehetett dobozban. De szinte ez volt az egyetlen ilyen eset, amire visszaemlékszem, és ez is egyébként a Szinetár nagyvonalúságáról beszél, hogy ennyire egyszerűen elintézte. Aztán elmúltak a viharfelhők, de azért a filmet sokáig nem vették elő. Ez a történet is mutatja, hogy nem kellett a politikával találkozni, hála Istennek, sose. Szinetár Miklós találkozott vele, helyettünk. És azért arra is emlékszem, hogy épp, amikor a Polka-mazurkát csináltam, volt egy-két kolléga, a párttitkár stb., akik tettek megjegyzéseket, hogy én kigúnyolom ezt, meg azt… De nem vették, hála istennek, komolyan őket, hanem lehurrogták. És nem kellett a pártba se belépni. Egyszer – és az egész ennyiből állt – megkérdezte tőlem az egyik kollégám, aki a párt agitprop titkára volt, hogy “Nem akarsz belépni? Ilyen emberekre van szükség, hát gyere be.” Mondtam: “Tudod mit? Nem.” “Na jó. Bocs, hogy szóltam.” Ma már ezt nem hinné el senki. Nem kellett hősnek lenni… Jól kellett dolgozni és megbecsülten kellett dolgozni. Visszahozhatatlan az a korszak. Nem beszélek, soha nem is szoktam, sem filmművészeti, sem másfajta különleges értékről – ezek nagyon tisztességesen, jó ízléssel, jó szellemben, és nagyon jó színészi munkával elkészített irodalmi adaptációk voltak, amelyeket a közönség is mindig szívesen fogadott. A Napraforgó például, egy Krúdy-történet, talán már tizenkétszer ment adásba, ami azt jelenti, hogy legalább tízmillió ember látta, körülbelül. Ezek a számok ma már elképzelhetetlenek. És én a fellendüléstől kezdve a lassú haláláig ezt a nagy korszakot végigdolgoztam.” (Horvázh Z. Gergely)
A sorozat szerkesztői: Schulze Éva és Liszkay Tamás
Belépődíj: 900 Ft (Jegyszedő kerestetik!)
