ST. TURBA TAMÁS: FIKA BOGEY
(Fiatal Művészek Klubja / The Young Artists’ Club)
című kötetéről beszélget a sorozat négy állandó szereplője: Jánossy Lajos, Németh Gábor, Reményi József Tamás és Sipos Balázs
„Abban a létszemléletben, amelyben az Esztézis a Radikális Hedonizmus jegyében a legmagasabb rendű fogalom, azaz, amelyben EA (Esztétikai Abszolútum) – az egyetlen isten – az istentisztelet alanya, ott az ördög is esztétikai kategória. Ennek az ördögnek a Mítoszból való megváltásával foglalkozik a TNPU.” A FIKA című kötet egy St. Auby Tamással készült magyar és angol nyelvű interjú, az Andrássy út 112. alatt valaha működött Fiatal Művészek Klubjáról. A Ludwig Múzeum gondozásában 2006-ban megjelent kötetnek 2013-ban látott napvilágot új kiadása. A könyv leírása szerint szerkesztette: St. Turba Tamás, fordította: Orbán Katalin, kiadója: Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest, 2013. St. Turba Tamás (azaz St. Auby vagy Szentjóby Tamás) fluxusművész, a magyar neo- és posztavantgárd kulcsfigurája.
Szentjóby Tamás 1966-ban a fluxus, a happening és environment magyarországi kezdeményezője volt. 1968-ban megalapította a Telekommunikáció Nemzetközi Paralel Unióját (Paralel-Kurzus/Tanpálya I. fedőnéven). 1969-ben csatlakozott az Iparterv-csoporthoz. 1974-ben a szamizdatmozgalomban való részvétele miatt izgatás vádjával letartóztatták, majd kiutasították az országból. 1975-1991 között Genfben élt. 1976-1980 között a Szeizmozófiai Szabadegyetem hallgatója volt. 1977-ben megalapította a Kelet-európai Szabadegyetemet Nyugat-európai Munkanélkülieknek (asztronómiai, rock&roll és sztrájk tanszék). 1978-1980 között Genfben a Vizuális Művészeti Főiskola hallgatója volt. 1989-1990 között pontosan egy évig tartó Föld körüli utat tett. 1991-ben visszatért Magyarországra. 1991-től a Képzőművészeti Főiskola intermédia tanszékén ad elő (anatómiai halhatatlanság).
Az eseményhez itt lehet csatlakozni a Facebookon.
Az Előhívás 2015-2016-os „szemeszterei” az önéletírás, a memoárirodalom, a vallomások könyveiről szóltak. Az alanyi elbeszélés, a korban álló, annak életvilágáról tanúskodó epika erőteljes és gazdag vonulata a magyar irodalomnak; a visszaolvasások ebben az irányban keresnek utat. Amikor irodalomról beszélünk, akkor szükségképpen történelemről is, arról a közös tudástartományról, amely minden kulturális közösségnek a sajátja. Az emlékezet elfogult, az emlékező író egy bizonyos perspektívából lát és láttat; páratlan egyszeriségében korlátai és lehetőségei; a személyiség nagyepikáját, a történeti időt tereli mederbe, mondja el. A 2016-2017-es őszi-téli-tavaszi szemeszterben négy-négy epizódban a sorozat folytatódik. Ezúttal a napló és a határműfajú szövegek is helyet kapnak, alkalmat teremtve, hogy a magyar emlékezettörténet mai napig meghatározó művei szembesítsenek a jelenünkkel. A kérdések érvénye nem változott, a válaszok értelmezési rétegei gazdagodtak.
Esőnap nincs, de a változtatás jogát fenntartjuk!
További alkalmak:
május 10. Bereményi Géza: Önéletírás
június 14. Nádas Péter: Világló részletek
Az Előhívásról bővebben: http://www.litera.hu/dosszie/elohivas
A sorozatról részletesen: http://www.litera.hu/hirek/naplok-memoarok-kezdodik-az-elohivas-uj-szeriaja
A Litera és a Nyitott műhely másik sorozatáról, az Írómoziról bővebben: http://www.litera.hu/dosszie/iromozi
Esemény a Facebookon.
A program az NKA támogatásával jött létre.
A belépés díjtalan.