KÖZÖS ÉNEKLÉS, WORKSHOP és KONCERT

Események betöltése
  • Ez az esemény elmúlt.

KÖZÖS ÉNEKLÉS, WORKSHOP és KONCERT

GYÖNGYŐ


Gyöngyő saját dalait, verseit játssza gitár-ének segítségével. Most, hogy ősz van, őszi hangulatban.

Van bennem népi, komoly,  könnyű, jazzes
Népi – Szerencsésnek mondom magamat, mert születésemtől részese vagyok a zenének. Benne voltam az édesanyám vezette pávakörözésekben, próbákban, fellépésekben, közösségi eseményekben. Csudás látni ezt most innen, mekkora közösségi összetartozást teremtett ez annak idején. Egy nagy család voltunk. Apai ági felmenők között állítólag van nótaszerző ősöm, de ami biztos, hogy anyai nagyapám azért tetszett meg nagyanyámnak, mert szépen dalolt.
Komoly – 12 évig tanultam klasszikus zenét furulyán és fuvolán a Balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Állami Zeneiskolában. A fuvola egy szerencsés véletlen folytán 2010-ben visszajött az életembe, amikoris egy könnyűzenei duóban kezdtem rajta játszani. 2011-től pedig a Még 1 Mesét Akciócsoport improvizációs színházi társulat zenésze vagyok – főleg fuvolán játszom.
Könnyű/Jazzes – Egészen fiatalon tagja lettem egy egyházi könnyűzenei kórusnak, amellyel csudaszép koncertélmények sorozatának voltam részese. 1992-1994 körül találkoztam a gitározás-énekléssel mint szerelemmel első látásra. Gitárórákra, énekórákra jártam, felnőtt fejjel pedig  jazz tanulmányokat folytattam az Etüd Zeneiskolában és a Théba Művészeti Akadémián, valamint 2014-ben Sheila Jordan és Jay Clayton kurzusán a Vermont Jazz Centerben. 
Dalos/Verses – Dalaimat ösztönösen írom. Figyelek arra mi történik bennem, köröttem. 2009-től rendszeresen lépek fel énekesként és hangszeres zenészként különböző könnyűzenei formációkkal.  2011-ben zenés, versszínházi darabot írtam, melyet Harmat Csepp Szerelem címen mutattunk be a Zöld Macskában Budapesten egy évadon keresztül. Önálló estjeimmel 2011-óta lépek fel rendszeresen budapesti kávéházakban, szabadtéri vásárokban, pinceszínházakban.
Koncertjeim gerincét saját dalaim, verseim és a közönség kedvenc, általam megzenésített versei alkotják. Szeretek zenével kommunikálni, egy-egy nótát együtt elénekelni, beszélgetni. A dalok improvizatívak, játékosak, van, hogy az adott pillanatból építkeznek.
A dalworkshopokra bárki jöhet. Itt a helyed, ha zenés foglalkozásra vágysz, ha jó társaságra vágysz, ha tanulni vágysz. Neked szól a workshop, ha szeretsz énekelni. Akkor is, ha azt gondolod nem tudsz énekelni. A workshopokon hangképző gyakorlatokkal, improvizációval, ismert könnyűzenei dalok tanulásával, dalmeditációval töltjük hasznosan az időnket.
http://gyongyo.wix.com/gyongyo
Belépődíj: 1.000 Ft

2015 november 05

Részletek

Dátum: 2015. 11. 05.
Időpont: 19:00 - 21:00

Helyszín

Nyitott Műhely

Ráth György utca 4.
Budapest,1123Magyarország

Weboldal megnyitása

Szervező

Nyitott Műhely
Email: